(én már tényleg nem tudok semmit kitalálni címnek)
Sajnálom, hogy az elmúlt időben nem voltam túl aktív, ráadásul most sikerült véletlenül kitörölni pár bejgyzést, szóval tök jó, csak én lehetek ilyen szerencsétlen, Szóval az az igazság, hogy nem volt túl sok időm írni, na meg rohadt lusta is vagyok, de most igyekszem összeszedni minden gondolatom.
Egy hét maradt a gimnáziumból. Hihetetlenül furcsa belegondolni, hogy négy éve kezdődött ez az egész, négy éve álmodozom, négy éve cigizek, és most nagyjából véget ér a "fiatalságom". Nagyon rossz elképzelni, hogy vége, igaz, sokszor hisztiztem, hogy gyűlölök felkelni, gyűlölöm a gimit, nem akarok tanulni egyebek, de mindez most, azt hiszem tényleg fog hiányozni. Hiszen bármennyire is volt néha rossz, ezzel járt rengeteg jó dolog. Annyi embert megismertem, annyi mindenkivel voltam boldog, annyit nevettem. Továbbá azt hiszem eljött a pillanat, hogy nem bántam meg azt, hogy Miskolcra megyek egyetemre. Szeged tényleg rohadt messze van, és az én barátaim itt vannak, nem is tudom mit gondoltam, mikor el akartam menni. Talán évközben csak a rossz dolgokra emlékeztem és elfelejtettem mi tesz igazán boldoggá. Önző dolognak érezném, hátrahagyni a legjobb barátom, én ide tartozom még. Talán az egész csak annyi volt, hogy eljátszottam egy álommal és túl hamar beszéltem róla.
Az érettségitől meg esküszöm nem is parázok már annyira, lehetetlenül hangzik, tudom, de mégis. Igyekszem majd a legjobb formám hozni és minden rendben lesz ^_____^
Mégis kicsit szomorú vagyok valami miatt, de tudom, hogy ez csak átmeneti állapot. Négy éve megismertem valakit, aki mára teljesen más lett. Ne értsétek félre, egyáltalán nem haragszom rá emiatt, hiszen mindenki változik, én is, és ez így van helyén. Egyszerűen csak hiányzik most, az aki folyton felhívott, állandóan beszélgettünk, egyebek. Tudom, hogy az ember felnő, és egy idő után más dolgok lesznek neki fontosak, és vannak emberek akik nem férnek bele az életébe, de akkor is. Valamit tennen kell, hogy ne érezzem ennyire fontosnak Őt. De én sosem voltam ilyen ember, sosem akartam azt adni egy embernek amit ő tesz velem és próbáltam megmenteni a fontos kapcsolatokat. Nem értem mi történt, talán csak az idő múlása, és tényleg meg kell értenem, hogy ez így van rendjén. De én még mindig látom benne annak az embenek a szikráját, akit akkor megismertem. Félelmetes érzés, nem akarom elveszteni, de úgy érzem, nem akarok már harcolni. Bármennyire is helytelen amit teszek,, csak várok. Nem akarok semmit sem rákiabálni, mert tudom, hogy semmi jogom hozzá. De reménykedek abban, hogy még nem felejtett el teljesen és valamennyire fontos vagyok még neki. Mert nekem Ő nagyon.
(jó azt hiszem ez volt életem legrandomamm és legéllentmondásosabb bejegyzése, ráadásul az egész blog úgy néz ki, mintha ide hányták volna)

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés