Blue. Sun. Sea.
 
 
Home About Others Log in Email

 

out of frequency

I'll tell you my sins

2015.02.14. 11:37
Istenem, nagyon nagyon szégyellem magam, de nem bírtam várni és meghallgattam a kiszivárgott Froot-ot és meghalok! Azt hittem nem lesz olyan hatással rám mint az Electra Heart volt, de kibaszottul olyan és hozsanna a magasságban meg minden, de tegnap délután óta hallgatom és mindegy egyes szám gecijó és használnék szép szavakat is, de egyszerűen lehetetlen! (de, hogy majd meggyónjam bűneimet, meg kell rendelnem az albumot és esküszöm bekereteztetem valahogy és ott fog lógni a falamon)
Az utolsó bejegyzésemnél, volt kérdés, hogy végül hova jelentkeztem egyetemre, szóval, vegyük sorba, egy kis magyarázattal.
ME-BTK Anglisztika
A három közül, nyilván mivel ezt jelöltem elsőnek, ez érdekel a legjobban. Szerintem erre is lehet karriert építeni, ha elég jó vagy és tudsz jól elhelyezkedni, továbbá az sem utolsó szempont, hogy akár külföldi dolgokban is gondolkodhatok. Igazából akkor kezdett el érdekelni, amikor egy volt gimis tanuló, aki most az Európai Unió alkalmazottja, eljött Brüsszelből, hogy előadást tartson és mesélt, hogy Anglisztikán és Kommunikáció szakon végzett, és, hogy mennyi lehetőség van.
ME-BTK Szociológia
Hogy őszinte legyek, ezt anya erőltette nagyon, mert szerinte tök jó, meg persze szerintem is, de egyik ismerősőm anyukája szociológus és folyamatosan járja az intézeteket, aztán ez a vonal nekem nem tetszik annyira, de ennek még bőven utánaolvashatok, aztán ha meggondolom magam, még mindig előrehozhatom azt amit harmadik helyre írtam.
ME-ÁJK Jogi (felsőoktatási szakképzés)
Ezt tényleg csak azért írtam, hogy ha minden kötél szakad, akkor mégis kezdjek majd magammal valamit, aztán ha ezt elvégeztem akkor akár megint jelentkezhetek, ráadásul plusz pontot is ad. Nem mellékes egyébként, hogy érdekel is, miután utánaolvastam és jogi asszisztens végzettséget ad, ami szerintem nem lehet olyan rossz, de azért reménykedek benne, hogy felvesznek anglisztikára, hiszen azért nem olyan rohadt sok pont, sőt egyáltalán nem sok szerintem. (Igazából érettségi duplázással két 70% érettségi, aztán a magyar biztos lesz annyi, hiszen fakultációra járok, ráadásul folyamatosan tanulok, néha tök szánalmasnak is érzem magam emiatt, az angol emeltre is készülök, ami plusz 50 pontot is ad) (De azért csendben megjegyzem, hogy nem a 70%-os érettségi a célom)

Álmaim

2014.12.06. 17:24, shinz
Minden vágyam jelent pillanatban az iPhone 5C, amit ha nem kaphatok meg már végre két hét múlva, konkrétan meghalok. Komolyan. Jó, most el tudom képzelni most mennyire szánalmas , elkényeztetett embernek tartasz, de nekem ez fontos. Szóval imádkozzatok értem.
Holnap február, ami azt jelenti, hogy három hónap maradt a gimnáziumból. Valójában nem nagyon érdekel az érettségi, vagyis nyilván félek, mint mindenki, de véget ér a szorongás, nem kell olyan embereket hallgatnom akik rohadtul nem érdekelnek, egyebek. És ezek a dolgok olyan boldogsággal töltenek el, hogy hihetetlen, de úgy érzem simán túlélem még ezt a pár hónapot.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.