Világi cshüsztök helyzet van, így tegnap négy nappal szóbeli előtt jó, hogy rájöttem, hogy vázlatot kellene írni minden tételhez! Fantasztikus érzés komolyan, de mostanra már kész van húsz, szóval még van az irodalom és történelem, de már most agyfaszt kapok:D De most így szünetet tartok és gondoltam írok egy bejegyzést!:D
Igazából az utóbbi időben rengeteg minden történt velem, amik közül a legmeghatározóbb, hogy dolgozok! A miskolci mekiben, és annak ellenére amiket olvastam, teljesen korrekt munkahely szerintem. Nagyon rendes munkatársaim és főnökeim vannak. Azt hiszem ez nekem való munka a jelenlegi helyzetem tekintve, és a fizetés is tökéletes! :D Most egyébként is új telefont akarok, mert a jelenlegi már konkrétan haldoklik.
A másik meghatározó tényezője a jelenlegi életemnek, hogy rájöttem, túl sok barátomat hanyagoltam el az érettségi miatt, és két ember volt akikkel folyamatosan találkoztam. Ezt pedig tökre megbántam, mert én imádram mikor rengeteg barátom volt, de ezt mostanra sikerült rendbe hoznom! És megint úgy érzem magam mint régen, rájöttem, hogy a barátaim egyáltalán nem jelentenek fáradtságot, rengeteget tudnak segíteni, ha kell.
Szorítsatok nekem hétfőn!
I've made mistakes, but I believe that
Everything was worth the fight
'Cause in the end, the road is long
But only 'cause it makes you strong
It's filled with peaks and twists and turns
Sometimes you have to learn to forget about it
(én már tényleg nem tudok semmit kitalálni címnek)
Sajnálom, hogy az elmúlt időben nem voltam túl aktív, ráadásul most sikerült véletlenül kitörölni pár bejgyzést, szóval tök jó, csak én lehetek ilyen szerencsétlen, Szóval az az igazság, hogy nem volt túl sok időm írni, na meg rohadt lusta is vagyok, de most igyekszem összeszedni minden gondolatom.
Egy hét maradt a gimnáziumból. Hihetetlenül furcsa belegondolni, hogy négy éve kezdődött ez az egész, négy éve álmodozom, négy éve cigizek, és most nagyjából véget ér a "fiatalságom". Nagyon rossz elképzelni, hogy vége, igaz, sokszor hisztiztem, hogy gyűlölök felkelni, gyűlölöm a gimit, nem akarok tanulni egyebek, de mindez most, azt hiszem tényleg fog hiányozni. Hiszen bármennyire is volt néha rossz, ezzel járt rengeteg jó dolog. Annyi embert megismertem, annyi mindenkivel voltam boldog, annyit nevettem. Továbbá azt hiszem eljött a pillanat, hogy nem bántam meg azt, hogy Miskolcra megyek egyetemre. Szeged tényleg rohadt messze van, és az én barátaim itt vannak, nem is tudom mit gondoltam, mikor el akartam menni. Talán évközben csak a rossz dolgokra emlékeztem és elfelejtettem mi tesz igazán boldoggá. Önző dolognak érezném, hátrahagyni a legjobb barátom, én ide tartozom még. Talán az egész csak annyi volt, hogy eljátszottam egy álommal és túl hamar beszéltem róla.
Az érettségitől meg esküszöm nem is parázok már annyira, lehetetlenül hangzik, tudom, de mégis. Igyekszem majd a legjobb formám hozni és minden rendben lesz ^_____^
Mégis kicsit szomorú vagyok valami miatt, de tudom, hogy ez csak átmeneti állapot. Négy éve megismertem valakit, aki mára teljesen más lett. Ne értsétek félre, egyáltalán nem haragszom rá emiatt, hiszen mindenki változik, én is, és ez így van helyén. Egyszerűen csak hiányzik most, az aki folyton felhívott, állandóan beszélgettünk, egyebek. Tudom, hogy az ember felnő, és egy idő után más dolgok lesznek neki fontosak, és vannak emberek akik nem férnek bele az életébe, de akkor is. Valamit tennen kell, hogy ne érezzem ennyire fontosnak Őt. De én sosem voltam ilyen ember, sosem akartam azt adni egy embernek amit ő tesz velem és próbáltam megmenteni a fontos kapcsolatokat. Nem értem mi történt, talán csak az idő múlása, és tényleg meg kell értenem, hogy ez így van rendjén. De én még mindig látom benne annak az embenek a szikráját, akit akkor megismertem. Félelmetes érzés, nem akarom elveszteni, de úgy érzem, nem akarok már harcolni. Bármennyire is helytelen amit teszek,, csak várok. Nem akarok semmit sem rákiabálni, mert tudom, hogy semmi jogom hozzá. De reménykedek abban, hogy még nem felejtett el teljesen és valamennyire fontos vagyok még neki. Mert nekem Ő nagyon.
(jó azt hiszem ez volt életem legrandomamm és legéllentmondásosabb bejegyzése, ráadásul az egész blog úgy néz ki, mintha ide hányták volna)
Ígérem , hogy ez az utolsó bejegyzés amiben az érettségiről agonizálok, de ezt most muszáj. Kilenc hét. Ennyim maradt. Szóval most elhatároztam, hogy innentől tök keményen fogok gyakorolni. Mostantól (vagyis hétfőtől persze...) heti két délutánt végig fogok angolozni, ráadásul a gimiben csináltak egy ""könyvmegállót"", azthiszem így hívják, ahova mindenki vihet mindenféle random könyvet, és mikor Nikivel nézelődtünk, észrevettük, hogy valaki otthagyta a Twilight első kötetét, angolul, szóval tudom, hogy tiszta szánalmas meg minden, de én hétfőn el fogom hozni.
Továbbbá a hét valamelyik másik random napján töri témaköröket fogok kidolgozni. A két tárgy amivel magamtól nem tudok, vagyis inkább úgy értem, hogy magamtól nem akarok velük foglalkozni az irodalom és a matek. Irodalommal azért nem, mert rohadt sok óránk van, ráadásul már fakultáción is csak tételek veszünk át és gyakorlunk, szóval szerintem felesleges külön szenvednem vele. Ami a matekot illeti, nem igazán gondolom, hogy én bármit is tudnék csinálni egyedül, viszont most megfogadtam, hogy holnaptól mind az összes kismillió házit meg fogom csinálni, ha pedig valamit nem értek, kérek segítséget.
Diákmunka. Kedden megyek/megyünk a munkaügyi központba érdeklődni, meg így jelentkezni. Egyébként pontosan nem tudom minek megyünk, mert nyilván nem tudunk még munkát vállalni, bár én már azon is gondolkodtam, hogy ha lenne valami olyan amit pár nap kellene csinálni kettőtől, azt simán elvállalnám (főznék kávét is gépelnék is tök szívesen esküszöm), de annak az esélye, hogy ilyen lesz körülbelül ilyen 0%.
Ahogyan közeledik az év vége, egyre jobban érzem, hogy mennem kell innen. Egy új városba, új embereket megismerni. Azthiszem ebben a négy évben mindent kihoztam a lehetőségeimből, amit csak tudtam. Egyszerűen belefáradtam mindenbe, jövőre megszakad majd pár barátságom, amit őszintén szólva nem bánok, ugyanakkor van pár, egyenlőre még nem olyan erős kötelék ami a következő évben sokkal erősebb lesz.
Bevallom elegem van abból, hogy melletted állok, mindenen megosztom veled, mégis úgy tűnik neked ez nem számít. "Csak legyen." Hiszen ha nem lenne, akkor én lennék a legnagyobb gonosz a világon, azt kéred, hogy foglalkozzak az érzéseiddel, közben te vagy az aki nem gondolkodik tisztán és egyáltalán nem törődik azzal amit érzek. Nem értem miért aggasztod rám a problémáid, nem értem miért mondja mindenki, hogy vigyázzak rád, miközben amikor én voltam ebben a helyzetben neked semmit sem jelentett. Ráadásul hiába segítek, te napról-napra elköveted ugyanazokat a hibákat. Tudod, engem ettől fogva nem érdekelnek a problémáid. Sírj csak, mutasd gyengének magad, függj másoktól. Tanulnod sem kell, hiszen mindegy, nem? Úgyis minden csak egy párkapcsolattól függ. Persze, így gondolod Te.
AJÁNLOM AZ OLDALT
